In memoriam

Dr. Báldi Tamás

Dr. Báldi Tamás

1935–2014

Báldi Tanár Úr a 1971 és 1994 között huszonhárom éven át vezette a Földtani Tanszéket. Munkássága és emléke velünk él.
Búcsú Báldi Tanár Úrtól:
itt letölthető a Földtani Közlönyben megjelent
nekrológ és életművének teljes bibliográfiája
Pálfy József gyászbeszéde

Tisztelt gyászoló család, tisztelt búcsúzó egybegyűltek!

Báldi Tamástól, a nemzetközi hírű tudóstól, az egyetemi tanártól, a magyar geológusok egymást követő nemzedékei számára legendás Báldi Tanár Úrtól a pályatársak nevében hárman szeretnénk a búcsúzni. Az elvesztés fájdalmát enyhítse számunkra a hála, hogy egy hatalmas tudású, nagyszerű ember tanítványai, később kollégái lehettünk, és nap mint nap használhatjuk gazdag életművének maradandó értékű termését, tudományos közleményeit, könyveit, és tankönyveit.

Búcsúzik ma Báldi Tamástól a hazai paleontológus közösség. Pályája első hét évét a Természettudományi Múzeum Őslénytárában töltötte termékeny alkotó munkával. Néhány évvel ezelőtt a múzeumban kései utódjaként számba vettem a gyűjtemény tudományosan legértékesebb részét, azóta tudom, hogy nem kevesebb, mint 56 puhatestű őslényfaj vagy alfaj első leírója és elnevezője. Őslénytani monográfiájáért méltán kapta meg a Magyarhoni Földtani Társulat Hantken Miksa Emlékérmét.

Búcsúzik ma Báldi Tamástól az egész hazai geológus közösség. Neve elválaszthatatlanul összeforrott a hazai oligocén és miocén rétegtani és ősföldrajzi kutatásával, megismerésével. Nemzetközi csapatban végzett úttörő munkája nyomán bontakozott ki egy egykori tenger, a Paratethys izgalmas fejlődéstörténete. Nélküle Kiscell és Eger csak nevek lennének Budapest és Magyarország térképén, de ma a kiscelli és egri emeletek a térségünk geológiájában széles körben használt rétegtani egységek. A 70-es és 80-as évek zártabb hazai tudományos világában megtermékenyítő volt a friss, a legújabb külföldi eredményeket befogadó, korszerű szemlélete.
Ennek is köszönhető Báldi Tanár Úr iskolateremtő hatása. Az ELTE Földtani Tanszékét 1971 és 1994 között 23 éven át vezette. Erről többet szeretnének mondani kollégáim, de kései utódjaként itt is érzem máig tartó hatását. A tanszéket sokan még ma is „Báldi tanszékként” emlegetik, az általa válogatott csapatból, tanítványai közül kerül ki az oktatóink derékhada, tankönyveit is mindmáig használjuk.

Báldi Tamás személyében tiszteleti tagjától búcsúzik a Magyarhoni Földtani Társulat. Az Őslénytani Szakosztály egyik alapítójaként emlékezünk róla, melynek az első 9 évben titkára, majd 6 éven át elnöke volt.

Búcsúzik Báldi Tamástól a Magyar Tudományos Akadémia, annak Földtudományi Osztálya is. A tudományok doktora fokozatot a munkássága legjavát jelentő témában, a hazai oligocén és alsó miocén rétegtani és földtani szintézisével szerezte meg. 2011-ben kiemelkedő életműve elismeréséül az Akadémia az Eötvös József-koszorút adományozta számára.

Tisztelt Búcsúzó Közösség!
Bő tíz évvel ezelőtt jelent meg Báldi Tamás lenyűgözően olvasmányos, szakmai életművét a szélesebb közönség számára is bemutató, „Egy geológus barangolásai Magyarországon” című könyve. Ezek a barangolásai itt, hazánk földjén most véget értek, de sokan vagyunk tanítványai, akik azzal búcsúzunk, hogy köszönjük a Tőle kapott tudást és inspirációt, a munkáját folytatjuk, emlékét pedig szeretettel megőrizzük.
Kedves Tanár úr, kedves Tamás, Isten nyugosztaljon!

Nagymarosy András gyászbeszéde

Kedves Gyászoló Család! Kedves Kollégák! Kedves Egybegyűltek!

Nehéz szívvel állok ennél a sírnál. - Én a jelenlévők azon csoportjához tartozom, akik többféle minőségben állnak itt: voltunk Báldi Tamás professzor tanítványai, voltunk Báldi Tanszékvezető Úr beosztottjai, voltunk a Báldi Tamás által szervezett és irányított tudományos kutatásokban kollégái, munkatársai, és sokan elmondhatjuk – a köztünk fennálló korkülönbség ellenére –, hogy barátai is voltunk Tamásnak, vagy még inkább: ő tüntetett ki bennünket barátságával.
És mégis, mindennek ellenére, Tamás elsősorban valahogyan mégis úgy jut az eszembe, mint Tanár! Csupa nagy betűvel! – Nem pápaszemes tanító bácsiként, hanem olyan emberként, aki az életével tanított:
-    Megtanított arra, hogy a geológus diploma nemcsak arra való, hogy munkát vállalhassunk, hanem – ami az igazi szépségét adja -, hogy mélyebben beleláthassunk a Természet műhelyébe.
-    Hogy az egyetemi tudományos kutatás, a tudomány szabad gyakorlása – a szerény fizetés mellett – magában is örömet és elégtételt jelent az életben. Kedves szavajárása szerint: „az egyetemen úgy lehet a témák között ide-oda kutakodni, ahogyan a kukac furkálódik a sajtban”.
-    Hogy a tudomány igazsága mindenekelőtt való és címért-rangért-pénzért ne adjuk el a szellemi szabadságunkat.
-    Hogy szép dolog a teória, de legjobb, ha saját kezünkkel-szemünkkel vizsgáljuk meg a vita tárgyát.
-    Hogy az alapos terepmunka nélkül a geológus csak afféle szobatudós marad.
-    Hogy nincsen reménytelen kutatási téma! Mikor a pályáját elkezdte, a hazai oligocént sokan mások nagy ívben elkerülték, mert átláthatatlan, bonyolult és tisztázatlan volt. Most, Tamás sírjánál elmondhatjuk, hogy az ő jóvoltából a korábbi „terra incognitából” mára az oligocén jól ismert tájaira léphetünk, fő vonalaiban és részleteiben egyaránt megsokszorozott tudással.

Mikor ifjú emberként a párválasztás előtt álltam, arra is megtanított, hogy olyan asszonyt vigyek a házhoz, aki megérti és elfogadja a geológus „kétlaki életét”, olyan asszonyt, aki a hosszú terepi hetek vagy a földtani tanulmányutak alatt is irányítani tudja a családot. Élete példája mutatja, hogy neki sikerült olyan társat találni, aki nemcsak szakmailag volt egyenrangú partnere a tudományban (s mindeközben biztosította, működtette a „családi hátországot”), hanem a betegség nehéz óráiban is fáradhatatlanul ott állt mellette.

Mikor oktatóként, kutatóként önálló munkát kezdtem végezni, majd később, tanszékvezetőként, magamban egy kicsit mindig a mérlegre tettem, hogy egyik vagy másik döntésemhez mit fog szólni Tamás. Mostanában, öregedő fejjel, túl a pálya delelőjén még mindig úgy érzem, hogy a vállam fölött figyeli, milyen logika mentén oktatok, milyen következtetéseket vonok le a megfigyelési adataimból vagy hogyan írom meg belőle a tudományos cikket. És ez valószínűleg most már így is marad! Ezért van, hogy mindannyiunk munkájában, eredményeiben, akik tanítványai, munkatársai voltunk, az ő szelleme él tovább.

„Mindannyian messzebbre látunk, ha óriások vállán állunk”, mondta Robert Burton, az anatómia tudományának tizenhetedik századi tudós szerzője. Adja Isten, hogy Tamás példáján okulva – ha nem is óriásként – de mi is odatarthassuk vállunkat a következő generációknak!

Leél-Őssy Szabolcs gyászbeszéde

Kedves Tanár Úr, Gyászoló Család és Tisztelt Emlékezők!

Tanár urat mondok, nem professzor urat, amely pedig megilletne, mert Te, Tamás, nem voltál a formaságok embere. Ezt a Tanár urat viszont a lehető legnagyobb tisztelet hangján mondtuk mindig is, sokszor egymás között is így, „A Tanár úrként” emlegetve. Mert nagyon sokunknak Te képviselted az egyetemet, az oktatást, a geológia rejtelmeibe való bevezetést. És egyszerűen, magától értetődően csináltad mindezt. Külön szerencsém, hogy a legjobb időben lehettem a tanítványod: amikor már nagy rutinnal rendelkeztél, és még elegendő energiával ahhoz, hogy minden hónapban fakultatív terepgyakorlatot tartsál nekünk a budaörsi hegyekben, vagy máshol. Szinte barátként kezelted lelkes hallgatóidat, és amikor beszéd közben letegezted valamelyikünket, és véletlenül rájöttél, rögtön, magától értetődően mondtad, hogy tegezzünk vissza. Ezt persze, akkor én sem mertem megtenni, pedig Te talán észre sem vetted, hogy valaki tegez, vagy magáz Téged. Emlékszem, egyszer szemtelenül válaszoltam neked – megesik ez fiatalokkal – és amikor később elnézést kértem ezért, mondtad, hogy Neked fel sem tűnt. „Nekem is vannak szemtelen gyerekeim” – mondtad vállat vonva.
Több mint 3 évtizede, hogy tehetséges évfolyamtársunkat, Zsoltot temettük. Te és én beszéltünk a temetésén, de Te is az én zakómban, mert annyira viszolyogtál a formaságoktól, hogy nem is tudom, láttalak-e valaha is zakóban-nyakkendőben. És persze az én zakóm volt az, amelyik méretben is jó volt Rád…Puritán ember voltál, Tamás, a világi élet hívságai (talán a csokoládétól eltekintve) teljesen hidegen hagytak Téged. Csak családodnak és a tudománynak éltél, a tanszék Neked a fél életedet jelentette – nemhiába voltál több, mint két évtizedig a vezetője. Minket a tudomány iránti alázatra, de nem a feltétlen tekintélytiszteletre neveltél. Igen, neveltél, bár ez nem tartozik az egyetemi tanár feladatai közé. Leginkább személyes hozzáállásoddal, példáddal neveltél.
Amit szerettél, az a terep volt. Én is így indultam, szüleimmel rengeteget kirándultunk, és geológus is a terep miatt lettem. Ezért örültem annyira, hogy sokszor vittél kőfejtőbe, feltárásokhoz. Később még többször mentünk együtt, nemcsak a Szécsényi Slírt vagy a Pétervásári Homokkövet mérni és térképezni, hanem Csehországba, Ausztriába, Észak-Olaszországba is. Amikor már kiköltöztél ide, Ürömre, amíg fizikai állapotod engedte, rendszeresen fölzarándokoltál a Nagy-Kevélyre. Vagy sokáig a Csóványosra. Csak úgy, a hegy kedvéért. Tőled tanultam meg, hogy kell vinni magunkkal a hegymászás utánra száraz inget…Annyiszor voltam Nálad, hogy szinte — egyébként példás — családi életedbe is betekintést engedtél. Nem titkoltad emberi gyengeségeidet – fejfájásra vagy influenzára való hajlamodat sem.
. Végzés után Te lettél a doktori témavezetőm. Első kutatási témám, a Szécsényi Slír molluszka faunája volt — ennek Te voltál a legnagyobb szakértője — és a téma kapcsán nagyon sokszor voltam Veled együtt terepen. Még visszaemlékező könyvedben is kitértél arra a momentumra, hogyan mentünk pl. Pétervásárán sült kolbászt venni…
Amikor már kezdett terhes lenni Neked a mindennapos óratartás, megtiszteltél bizalmaddal, és évekig én adhattam elő az Általános földtant a geológus hallgatóknak. Azt a tárgyat, amit mindig is a legjobban szerettem
Nemzetközi szintű tudományos munkásságod mellett évtizeden keresztül szívesen írtál ismeretterjesztő cikkeket a Természet Világába, ahol egy ideig a szerkesztő bizottság tagja is voltál.
Ürömre költözésed nagy változást jelentett Nektek a zajos város után. Közelebb kerültél a szeretett természethez. Nyugdíjas éveidre ideális helyszín volt Neked — feleségeddel bekapcsolódtatok a helyi Baráti kör munkájába, fejezetet írtál az Ürömről szóló könyvbe, stb.
Az utóbbi években azonban — rendszeresen meghívtad Magadhoz a tanszék dolgozóit — aggódva figyeltem fizikai állapotod romlását. Kati lányod, aki a szakmában is követőd lett és nekem kolléganőm – naponta informált betegséged állásáról. Néhány hete, amikor utoljára jártam Nálad, szívszorító volt látni Téged. Mária emberfeletti munkát végzett, és ápolt az utolsó percig. Több mint félévszázados szép házasságotok 3 gyerekkel és 12 unokával – példamutató mindannyiunk számára.
Tanár úr! Több ezer tanítványod közül sokan vagyunk itt végső tiszteletünket leróni. Biztos vagyok benne, hogy akik nincsenek itt, azok is a legnagyobb tisztelettel és szeretettel gondolnak Rád, a tudósra, a tanárra. Életpályáddal kiérdemelted ezt. Minden tanítványod nevében köszönöm a Tőled kapott tudást, a terepgyakorlatok emlékeinkben máig elevenen élő hangulatát.
Az Általad vezetett – és azóta már megszűnt – papíralapú indexek lezárva, az államvizsgák, előadások és terepgyakorlatok befejeződtek.
Tamás, kedves Tanár úr! Nyugodjál békében!